Beszoktatás

A Katica - Kuckó Magánóvodában nagy hangsúlyt fektetünk az új gyermekek fogadására. Úgy gondoljuk, az óvodaérett gyermekek kis segítséggel könnyen be tudnak lépni a csoportba, de fontosnak tartjuk, hogy első óvodai élményeik örömteliek legyenek, ezért igyekszünk minden egyes gyermeknek és családnak a számukra szükséges időt biztosítani a beszoktatásra. 

Sok gyermeknek komoly lelki megrázkódtatást jelent, ha az Édesanyjától hosszabb - rövidebb időre el kell válnia. Ezért fontosnak tartjuk az igény szerinti fokozatos beszoktatást. Jó a szülővel megbeszélni, hogy az első napokban segítse Ő is a beszoktatást. Legyen ott vele, együtt ismerkedjenek az új hellyel, a gyermekekkel és a gondozóval. Közben elmesélheti a szülő a gyermek szokásait. Mondja el, mit szeret enni, hogy és mivel szokott aludni, van e valamilyen érzékenysége, esetleg mit tud önállóan csinálni. Mutassa be, hogyan eteti és altatja gyermekét. 

Első nap: a gyermek a szülővel érkezik a már előre megbeszélt időpontra, majd együtt választanak jelet az öltözőben. Bejönnek a szobába és együtt játszanak, ismerkednek a többi kisgyermekkel és a felnőttekkel egyaránt. 

Második nap: A gyermek már várja, hogy újra jöhessen a többi kisgyermek közé. Már őt is meg lehet kínálni gyümölccsel vagy ebéddel. 

Harmadik nap: Ha már az óvónőt elfogadja, akkor a szülőt egy kisebb időre kiküldjük az öltözőbe. Soha nem csapjuk be a kisgyermeket és a gyermek figyelemmel kísérheti a szülőt. 

Negyedik nap: Ha a gyermek jól érzi magát, kiegyensúlyozott és nem sír, akkor a szülő, a gyermekével megbeszélve hosszabb időre is elmehet (1 - 2 óra). Soha ne csapja be a gyermeket, még akkor sem, ha így a sírást szeretné elkerülni. 

Ötödik nap: Elérkezünk az "úgymond" szülő nélküli beszoktatáshoz (közös játék, gyümölcs evés, levegőzés, ebédeltetés). Nagyon fontos, ha a gyermek napközben sír, vagy követeli az anyukáját, akkor telefonon értesítjük. Ezután jön a hétvége. 

Nyolcadik napon még nem, de a kilencedik napon már próbálkozunk az ebéd utáni alvással. 

Tízedik napon már a gyermek elalszik, lefotózzuk és elküldjük a szülőnek és egy pár sort írunk neki, hogy hogyan aludt el, mikor jöjjön érte. 

Beszokottnak akkor tekinthető egy gyermek, ha már kevesebb vagy hosszabb ideig tartós sírás nélkül válik le a szülőtől. Jókedvűen játszik, jó étvággyal eszik, elfogadja társait és a gondozónőt.